2013.11.04.
07:55

Írta: Idill

A hetedik..

trcia_1383548097.jpg_500x750

A képen Tricia Donegan: Lady Gaga joga tanára, aki tartott nekünk egy edzést juhhu nem semmi a nő!

Jelentem: Én végeztem…………. Mindegyikből lefeleltem, az utolsóból pénteken. Ezt is megértük:) most már lazítunk. A hetedik hét olyan izgalmakkal telt, mint a reptéri lövöldözés pl.: az ablakból néztem a káoszt az utakon, a szállodát ellepték az utasok, akiknek törölték a járatát.

Aztán amire vártam, bejelentették, hogy lehet jelentkezni demonstrálónak a diplomaosztóra. (minden gyakorlatból rövid bemutatót tart több újonc majd november 16án). Úgy kezdődött a felhívás, hogy azoknak fel kellett írnia magukat alapból, akiket Bikram valaha is jógán kijavított. Ők többnyire akik mindig elöl állnak jógán, mindig a központban vannak. Hétfő reggeli jóga után ott kellett maradni annak, aki ezen szívesen részt venne. Teljes nyugalommal vártam, hogy mi lesz, és bíztam benne, hogy bekerülök. Ha ez az utsó két hétben több jógát jelentene, egyáltalán nem bánnám, inkább nem is mennék sehova a szabadidőmben sem. Azt hiszem, aki ismeri ahogy jógázom, tudja, hogy talán egyetlen félszem a nyújtott térd, konkrétan két gyakorlat a 26ból, a többi könnyedebb számomra. Természetesen az előző heteimben leginkább erre a két gyakorlatra (álló fej-térd tartás és álló spárga) összpontosítottam.

Nagyon sokan ott maradtak, hogy megmérettessék magukat a „miért ne” alapon. Két tanár jött, hogy kiválogat minket: Mirna és Adam, ők 3 éve végezték a tréninget. (azt hittem lesz Emmy, több tanár…) Fiú – lány fele-fele arány a főcél a színpadon, hát mint tudjuk, a lányok túlerőben vannak, de semmi gond. Rögtön a fej- térd tartással kellett kezdeni, a legnagyobb parámmal:) Lényeg a lényeg: háromszor szortíroztak, és egyre kerültem be a szűkebb körbe. Háromszor egymás után ugyanaz a póz, ugyanazon a lábon…. A harmadiknál az volt a feladat, hogy meg se szólalnak, tartsam, amíg bírom. Annyira szerettem volna, hogy ki is tartottam:) Majd 30an maradtunk, és kérték az álló spárgát. Fellélegeztem, hogy túl vagyok a nehezén, ez már könnyebben megy nekem.. Van egy nálam másfél fejjel magasabb lány, akit ezen őszi tréning arcának is nevezhetnénk hahha, mindig elöl, mindig jelentkezik, mindig demonstrál, stb. Beálltam mögé. Belementem a pózba, és itt is azt kérték: tartsuk, amíg bírjuk. Elég nyugalomban kifeszülve tartottam is jó darabig, mikor a lány kiesett előttem a pózból. Én még egy darabig tartottam, majd elhullottam. Rögtön ezután mondták, hogy vége, majd Mirna odaszaladt pár emberhez, - köztük hozzám is - hogy sorry. Az előttem állót viszont bent hagyták……... Teljesen lefagytam, hátramentem leülni. Ezután még a hátrahajlítást kérték a többiektől, amiben én már nem vehettem részt. Talán egy vagy max két ember tudott úgy hátra hajolni, ahogy én tudok… Hm.

Én vagyok a hibás tudom, mert első sorban kellett volna állnom, hogy lássam magam a tükörben: nem ezt tettem. Ha ki is esik előttem valaki, akkor sem szabad kiesnem: mégis megzavart. Valahogy akkor sem éreztem igazságosnak az egészet, így nagyon elkeseredtem. Ez a szomorúság az egész hetem megkoronázta. Elhatároztam: ezentúl legelöl Bikram előtt középen jógázom. Mivel a héten egyszer tartott jógát össz-vissz, így erre csak egyszer volt alkalmam. Úgy voltam vele, ha nem vagyok jó, legalább halljam tőle, ordítsa le nyugodtan a fejem, erre úgyse nagyon lesz valószínű az életben többé lehetőségem a tréning után. Egyszer szólt hozzám az óra elején a félhold második sorozatában, hogy ha hátra is előre is ennyire tudok hajolni, akkor oldalra is menjek le derékszögben, úgyhogy nagylevegő, és belementem, majd annyit mondott beautiful:)

Szombat reggeli órán azt mondták, maradjanak a demonstráló jelöltek, és óra után majd még mondanak pár nevet. Nah óra után a fülem is ketté állt, amikor meghallottam , hogy olyan neveket mondanak, akinek az apukája nem tudom melyik studio tulaja, aki hajnalig Bikrammal filmet nézett, meg aki ott pedálozott folyton az előadásokon az első sorban, de jógázni igazából alap szinten tudnak csak. Majd megkérdeztem, ott maradhatok-e nézni mit csinálnak, de nem engedték. Hm. Szerintem tudjátok, mit érzek. Azt hittem jógaórákon fogják nézni majd, ki mennyire jó, de nem. Azt hittem Emmy Cleaves fog válogatni pl., de nem. Azt hittem megnéznek többféle gyakorlatban - hajlékonyság, nyújtott térd, egyensúly, kitartás -, de nem. El vagyok keseredve, de nem azért mert én nem kerülök be. Ha nem vagyok ilyenre kész, nem ez van megírva, rendben van, elfogadom. De hogy meg sem nézték rendesen, hogy mit tudok, és olyanoknak adnak esélyt szinte csak, aki pl. az egyik tanár barátnője, a másik meg a másik tanár barátja, a harmadiknak meg van egy apukája, a negyedik meg…. Ez elszomorít. Már említettem, hogy vannak itt bajnokok is, ők természetesen elsöprő egyéniségek, és ott a helyük. A többiből mit fognak kihozni, nem tudom, de azért gondolom/ remélem, összekaparnak egy becsületes demonstráló csapatot.

Csütörtök este volt a Halloween bulink. Míg otthon mások a temetőbe mennek, mécsest gyújtanak - és nekem is nyomta a lelkem tavalyról egy-két szomorú emlék ugyebár-, addig itt az a cél, hogy minél nagyobbat bulizzanak minél morbidabb dolgokba beöltözve. A hátam közepére sem kívántam a mulatságot, de végül jól sikerült. Én kaptam ajándékba egy villogó fejdíszt, és táncoltunk -valamint láthattuk ismét Bikramot ropni -. A kaja pocsék volt amit itt adtak, de a társaság 10 pontos.

Az a tervem, hogy ebben az utolsó két hétben jobban oda figyelek az étrendemre, szétjógázom magam, és elmegyek még ahova csak tudok itt Kaliforniában. Szombaton autót béreltünk páran, és elmentünk Malibuba. Szép a part, a hegyoldalban villák, de egy hírességet sem láttunk, és a centruma sem nagy szám. Szombat este a szokásos különbuszos csapattal pedig nekivágtunk az éjszakának. Juhhu hát lehet sose fogok megváltozni tényleg, mert nagyon élveztem:)))). Az Universal cityt vettük be, és elég jó kis este volt, széttáncoltuk a lábunkat, és végre ittunk egy-két italt is, mindenki kivétel nélkül!! Hihhi:)

Vasárnap a bérelt autóval elmentünk a Hollywood felirathoz. Az idő itt még mindig csodás, és ha elcsépelt, ha nem, szerintem ezt nem érdemes kihagyni, örülök, hogy végre eljutottam a közelébe. A délutánt ismét Hollywood bulvardon töltöttem, és az összes szuvenír boltot bejártam, mindenhol vettem valamit hehhe. Ettől még jobb a kedv!:)

 Úgyhogy így állunk. Az egyik szemem sír, a másik nevet az itt történtek miatt… 2 hét múlva…... NAMASTE.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bikramyoga.blog.hu/api/trackback/id/tr785613712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Garamszegi Viktória 2013.11.04. 11:01:39

Szia Drágám!
Most volt időm visszaolvasni a bejegyzéseidet...néha azért kirázott a hideg...annyira jól leírtál mindent, hogy teljesen el tudtam képzelni... érződik, hogy nagyon jól érzed magad kint, s remélem, ebben az utsó 2 hétben is így lesz...jógázz annyit, amennyit csak tudsz, amennyit csak bírsz : ) aztán itthon már tanárként nyomhatod majd tovább...biztos vagyok benne, hogy hamar találsz majd egy helyet, ahol jól fogod magad érezni, s szívesen mész majd tanítani... basszus, tiszta durva, mindjárt jössz haza : ) várjuk már a személyes beszámolót is, úgy még hatásosabb lesz : ) ne szomorkodj, hogy nem választottak ki, tiszta röhej, hogy olyanokat választanak, akiket írtál is..tudod, sajnos ez az élet, ilyen világot élünk, ha nincs ismerősöd, nehezebben jutsz előre..de nem baj, mert te saját erődből fogsz eljutni a CSÚCSRA :)))) sok puszi, s várunk haza
süti beállítások módosítása