2013.10.29.
09:06

Írta: Idill

Beszámoló a hatodik hétről;)

26-pose-2_1383033729.jpg_826x829

Hipphipp hurrááá kezdődik a hetedik hét!

A hatodikat gyorsan ledaráltuk… Hét közepén beszereltek párásítót meg még egy pár hősugárzót a Hot roomba… Miért? Azt nem tudom:) Jöttek tanárok kb. százan csüt-péntekre recertificationra (3 évente kell a bikram tanároknak ilyenen részt venni), lehet az ő kedvükért. Gondolom, nem kell elmesélnem, mekkora botrány volt. Én jobban bírtam, mint a múltkori halál-órát, de az nagyon kellemetlen volt számomra is, hogy annyira vizes volt a szőnyeg, hogy cuppogtunk benne, komolyan mintha zuhany alatt jógáztam volna.. Nah szóval a botrány eredményeként Bikram közölte, hogy 6 új hősugárzó van, de akkor 4et lekapcsoltat, mert látja, hogy csirkeszarok vagyunk. Hm OKAY!:) Pénteken így már csak pára volt, hőség nem. Ma hétfő este van, a mai órák teljesen jó melegben zajlottak, és nem locsogtunk már, így remélem az erős párásítást is beszűntették.

A hét meglepetése Emmy Cleaves volt, aki eddig egy előadást tartott nekünk, mert eléggé meg volt fázva, úgyhogy többször nem találkoztunk vele a múlt héten (90 éves, Bikram jóga oktató, 60 éve jógázik). Felcsillant a szemem, hogy végre valami érdekes történik! Az előadás utolsó 10 percében kijavítgatott egy-két embert bizonyos pózokban a színpadon – első sorból figyeltem:) -. Másik kivételes előadás Rajashreeé volt: Spirituality, Yoga and Science, ezt is első sorból hallgattam. Nem tudom miért, engem ő már akkor megfogott, amikor két éve találkoztam vele a Hattyúházban, azt hiszem akkor találtam ki, hogy a tréningre el kéne jönni.

Ezeken kívül minden ugyanaz, ezerrel feleltetés. Ma – hétfőn – kettőből is feleltem, és már csak kettő maradt hátra juhhuuu:)) Sajnos hét közben lopások voltak szobákból, a 3. és 4. emeleten. Többek iPhoneját és iPadjét elvitték a reggeli jógaóra alatt. Szerencsére én a 6.on lakom, és az értékeket bezárjuk a bőröndbe. Egyébként csak Apple termékeket vittek el, volt elől más laptop azt nem, pénzt sem. Ez kicsit lehangoló volt, sajnos volt sírás- rívás.. Ráadásul állítólag a szálloda nem túl segítőkész ebben.:(

Hétvégén shoppingoltunk ezerrel Santa Monican, vasárnap pedig elmentem a múltkori csapattal kisbusszal a túrázni, hogy megcsodáljuk Los Angelest fentről, ill. a Hollywood signt. Nagyon klassz is lett volna, ha nem lett volna felhőben a hegy.. Hm ilyen a mi formánk, a Hollywood feliratot szerintem max két percre láttam.. Ma bezzeg már süt a nap. Mindenesetre ez a Runyon Canyon nagyon klassz volt ( http://runyoncanyon-losangeles.com ), így a vasárnap is testmozgással telt – nem volt piti felmenetelni a csúcsra ..-. Utána viszont elmentünk enni egy koreai étterembe. Még sose próbáltam a kajájukat, de ezentúl gyakrabban eszem ilyet. Nem is tudom otthon van-e ilyen étterem… Az asztal közepén volt a grill, a húsokat kihozták, s magunknak sütöttük őket, mellé mindenféle saláta zöldség kis tálakon folyamatosan érkezett, és persze ez is az „egyél amennyit bírsz” jegyében.

Szóval a hetedikbe léptem… Úgy be vagyok vizesedve, tartja a testem durván a vizet... Ijesztő volt, hogy szombaton alig kellett pisilni, és mivel nem jógáztunk szombat délután, sem egész vasárnap, vasárnap a fejem egészen fel volt püffedve kis malac szemeim lettek, és nem csak nekem, nagyon sokan erre panaszkodtak.. Érdekes. Mondjuk én hormonálisan is ott tartok most (28. nap), úgyhogy emiatt kicsit most nyögök, de remélem ez a pufiság csak ideiglenes:)))))

Úgyhogy tömören ennyi drágáim. Most megyek alukálni, itt hajnali 1, Bikram eddig magyarázott... Mindjárt indítjuk a keddet.. Hamarosan újra írok, sok puszi Nektek!

 

Szólj hozzá!

2013.10.22.
09:24

Írta: Idill

A hatodik hét kezdete..

joseph_1382426643.JPG_991x676

Sziasztok! A 6. hét elkezdődött…Yihaaaa, ha hiszitek, ha nem, utolért a honvágy, lehet, vissza fogok számolni :P Múlt hét közepén jelentkeztem ugyebár félidőnél.. Nos, a betegségből kezdtem a hét második felére kigyógyulni, megúsztam antibiotikum nélkül:)

Csütörtökön Bikram jóga óráján tetőzött a halál hét: olyan forróság és páratartalom fogadott minket, hogy a szálloda folyósólyán terjengett a gőz már óra előtt. Ennek eredményeként talán fél óra elteltével az órából, Bikram azt vette észre, hogy egy-két ember kivételével a többi fekszik, elindulnak kifele, páran összeestek, a tanárok azt se tudták kit vigyenek ki, hova kapjanak. Bikram kérdezte mi a fene bajunk van, mire válaszként az üvöltés: It’s too HOT!! Hát ő persze rögtön kérdezte a tanárokat miért van ilyen hőség meg pára, mintha nem az ő érdeme lenne..:) Érdekes a reggeli órák, amiket más tart, mindig normális hőmérsékletűek.. Nem tudom hol veszthettem el a fonalat, de életem legrosszabb jógája volt. Hiába akartam, nem volt erőm. Már az is megfordult a fejemben hogy kimegyek, de a terem legtávolabbi pontján voltam az ajtótól legmesszebb, és egyedül saját lábon senkit nem engedtek ki, mert aki felállt és megpróbálta, összeesett. Úgyhogy bent maradtam, de mit csináltam, én nem tudom:) A fekvő pózok javát kihagytam, ilyet még életemben sose tettem a 7 év joga alatt. Mivel sok mindenkin kellett segíteni, inni hoztak embereknek, turmixokat, kólát is láttam jéggel behozni, el is húzódott az óra, egy órával tovább tartott… Ezt megkoronáztuk egy Este 10től fél 2ig tartó kötelező mozival, de a Bikram rajongók maradtak még ezután is, ők hajnali 5ig filmeztek… Hm.

Amúgy nem panaszkodom:) a péntekem pl. már jobban sikerült: igaz az esti Posture Clinicen kitalálták, hogy feleljek le egy- két korábbi pózból (meg még egy pár ember szúrópróbaszerűen), de szerencsére hibátlanul ment hihhi. Ráadásul az egyik legkeményebb tanárt kaptuk Mirnát, akitől szinte mindenki tart, de engem úgy megdicsért, tiszta boldog lettem. Ma is ő volt egyébként, ma is lefeleltem 2 pózból, és ma is ügyi voltam :). Az ötödik hét elején volt nehéz a tanulás -míg beteg voltam-, egyszerüen nem tudtam magolni, nem fogott az agyam, nem hittem el..

A múlt héten volt egy új kétnapos workshopunk, ami a zömével az izompólyáról szólt, hát hm.. nem jött át, egyszer fel is keltettek, mert elalukáltam.

A hétvége megint hozott egy kis megkönnyebbülést… Szombaton szívem szerint haza indultam volna, de vasárnap elmentünk Hollywoodba, és sikerült kicsit kiszellőztetni a fejemet.. Kinyomoztam szépen hogyan juthatunk oda, és 11 körül neki vágtunk a lakótársammal. A reptérről indult egy távolsági busz, azzal elmentünk a belvárosba, majd onnan metróval Hollywood Highlandig. Jajj tök jó volt végre láttam a felhőkarcolókat, a belvárost-, Los Angeles másik oldalát, a Metrót – itt az aluljáróban akvárium is van, remélem a 4es metronk is ilyen lesz..:P -, és a csillagos járdát:)) hehhe. Kajáltunk a Hootersben jó zsírosat, majd a családomnak vásároltam végre, ami nagyon jól esett. (Amióta itt vagyok csak kajára, meg buszjegyre költöttem… grrr:)) Pedig most már joga sortot is kéne vennem magamnak, mert az otthonról hozottak kicsit kivannak a napi két edzéstől, itt mindenki bevásárolt és csillivilli színes rucikban nyomják a jógát. Mondjuk én valami szolidabbat szeretnék:)

Egy szónak is száz a vége: vágyom haza. Nagyon szépen megy a jóga, és a következő hétvégékre terveztem pár jó programot – pl. november 2án elmegyünk a belvárosba partyzni hihhi-, de akkor is… 4 teljes hetünk van még itt. A szobatársamnak már ki van tűzve, mikor tartja otthon az első óráját novemberben Újpesten, nekem fogalmam sincs még mi lesz a tréning után.. Mikor kijöttem nem is gondolkoztam ilyenen. Rigába hívtak itt dolgozni pl., de most jelenleg sehova se vágyom, csak haza. Amúgy is jön majd a karácsony, stb. Remélem, azért majd sikerül otthon kipróbálnom magam, persze az lenne a szupi, ha minél több órát tudnék tartani, de hát Budapesten nehéz, mert nagyon sok a tanár, minden telítve van. Természetesen nem aggódom, mert továbbra is abban bízom, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell. Két dologra fókuszálok most: a dialogue végét minél jobban megtanuljam, és a jógában még jobban kiteljesüljek LOCK THE KNEE – és harmadik, hogy a hétvégén minél több helyre eljussak hihhi-. Négy hét múlva ilyenkor landol a gépem Budapest Cityben. Sok puszi addig is Nektek!

1 komment

2013.10.16.
04:13

Írta: Idill

FÉLIDŐ

26-pose-1_1381888886.jpg_826x881

A beharangozott "halál hét": az 5. hét felénél járok. Yuhuuuu! Nagyon kell ezeknek mindig örülni: hogy hol tartunk hányadik hétnél, milyen óránk volt, stb. (Minden jógaóra, és előadás elején vezényszóra tapsolás, ujjongás...:)

Lássuk. Anatómia teszt hétfőn 70 kérdésből. Majd látástól vakulásig posture clinic: felelés, konkrétan napi kétszer három óra éjszakába nyúlóan. Ez alapból durvi, de ráadásul szépen le is betegedtem. Ezerrel orrfújás, arcüreg fájdalom, köhögés, hőemelkedés. Mit tehet ilyenkor az élelmes? Lavírozik, és bízik.

A hétvége nagyon jó volt.. Bár a betegség akkor kezdődött, de igyekeztem: szombaton azonnal kitettem magam a tengerpartra Manhatten beachre, hogy a sós levegő tisztítsa a légutakat.

Vasárnap 20 fős társasággal bérelt party busszal kiruccantunk az Orange negyedbe, egy indiai étterembe ebédelni, és Huntington beachre. Jajjj nagyon jó volt! Egy órára van innen, a buszon együtt tanultunk, utána finomakat ettünk egy all you can eat étteremben, majd sétáltunk az indiai negyedben, aztán megnéztük az ottani partot. Jobban megismerkedhettem a többiekkel, nagyon klassz társaság verődött össze, mindenki nagyon jól érezte magát, még fogunk ilyet csinálni, ha tehetjük.

Vasárnap este pedig: anatómia ezerrel. Nos hétfőn reggel jobban ébredtem, de a reggeli jóga belevitt a betegségbe… Igazából a hiányzás megengedett, ha hétvégén pótolod az edzést. Ha beteg vagy, akkor is azt javasolják, hogy menj be órára. Ezzel nem igazán értek egyet, de hát ez van.

Bikram visszatért, és elég morcos kedvében van, tehát amit ígértek, hogy megkapjuk, az be lett tartva. Igazából most ezzel a gondolattal, hogy félidő van, nem nagyon tudunk mit kezdeni, mert nincs időnk gondolkodni.

A mostani második 70 kérdéses anatómia teszt szerintem nagyon jól sikerült.. Nem tudom eredménye mikor lesz, de jó lesz az tuti, mert vizsga után átbeszéltük, és szerintem nem sok hibám van.

Amit sajnálok, hogy nem hagyják az embereket felkészülni, mert egyszerre napi 3 pózt kellett megtanulni a napokban. A tegnapi meg a mai felelések ennek okán botrányosan sikerültek, mindenki dadog, szenved, ez így elég lehangoló.. Pedig eddig a posture clinic volt a kedvencem (a jóga után :) Nekem eddig még jól mentek a felelések szerencsére, de azért remélem nem fogják továbbra is ezt a rohanást erőltetni, mert akkor bajban leszek én is..

Csomó mindent lehetne még tanulnunk egyébként: a pózokról, vagy például ha valaki rosszul lesz órán azzal mit kezdjen a tanár, stb. Bikram őrjöngőt tegnap, hogy nem fejlődött a társaság két hét alatt a jógában.. Én azt látom, hogy sokan egy- egy pózt nem is tudnak helyesen csinálni… Az lett volna jó szerintem, ha posture cliniken minden gyakorlat előtt a tanár elmondja, hogy az adott pózban mi a jó, és mire figyelj, mikor csinálod, és demonstrálja is. Néha jógán olyanokat látok, hogy rossz nézni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert 7 éve Bikram jógázom, és nagyon sok tanárom volt/ van, akiktől ez idő alatt nagyon sok mindent megtanultam – ez úton is köszönöm nekik a sok kijavítgatást :D -. Vannak viszont olyanok is itt, akik pl. 6 hónapja kezdték a jógázást… Biztos lesz ilyen oktatás is majd - gondolom-, de eddig még nem volt, így szerintem ezzel el vagyunk késve…

Volt beszédtechnika előadás pl., nah az siralmas volt hahha :D Igaz én Aczél Annától tanultam beszédtechnikát a főiskolán, nem lehet összehasonlítani…

Egyébként azt mondják 7 év alatt ilyen erős tréning csoport még nem volt mint  a miénk, és ezt több tanár hajtogatja, hogy őszintén mondják. Most volt először ugyebár a tréning előtt fotó alapján szűrés például, ezért is vagyunk „kevesebben”. (3 általuk megadott jógapózt kellett végrehajtanunk, lefotóztatni, és elpostázni.)

Öten állítólag már hazamentek, de hogy miért, azt nem tudjuk, és van olyan is, aki most akar hazamenni...

Szóval félidőnél járok. Nem úsztam meg a betegséget, de rajta vagyok, hogy elmúljon. Fogytam valamicskét, igyekszem fejlődni a jógában, és tanulok. Ha most úgy is érzem, hogy valami még hiányzik itt, remélem, hamarosan az is megérkezik. ÉS nem fogom elfelejteni, hogy két éve vágytam érre, hogy kijussak ide, és ami olyan távolinak tűnt azt most élem át, és itt van. Hálás vagyok a jóért ami velem történik, és a kevéske rosszért is. Így kell lennie.. Észre se fogjuk venni szerintem, úgy el fog röpülni ez a hátralevő öt hét. Kíváncsian várom! Egyre többet gondolok ám rátok! :) Puszi!

1 komment

2013.10.12.
09:57

Írta: Idill

Negyedik hét vége felé...

venice_1381564090.JPG_993x741

Huhhh azt hittem, fogok tudni írni hét közben.. de nem.. Bocsánat bocsánat sziasztok hiányoztok hihhi! Hm megint péntek. El kezdett rohanni az idő!

Múlt hétvégén gyönyörű nyár volt itt Los Angelesben: 30 fok felett. Szombaton elmentünk a mosodába, felfedeztük, hogy megy ez (Bikramos furgonnal). Hát nem túl jó környéken van, és a mosoda sem túl patent, szerintem én maradok a kádban mosásnál, az nagyon bevált egyébként. Vásároltunk kaját, aztán a medence mellet tanultunk, majd este elmentünk bűnözni: Pizza Hutos pizzát hoztunk haza, amit egy kellemes Los Angelesben játszódó vígjáték nézése közben meg is ettünk.

Másnapra összeszerveztünk egy kis csapatot, és elmentünk Venice beachre. Hát érdekes! Igazi hippi hely. Mindenhol pöfékelték a jointot, és Dr. Green is rendelt:)) De a tenger gyönyörű ott is, a fagyi isteni volt ott is, a sétáló utca habár itt- ott ijesztő, azért hangulatos, egyszerűen tiszta Amerika! :D Szólt a homokban a konga, a gitár, Jim Morrison. :)

Hétfőn 30 kérdéses anatómia teszt volt: nem vittem túlzásba a tanulást itt, mert otthon már előre átnéztem, és volt puskám. De annyi tanár volt bent, hogy a puskát nem mertem elő venni, de ahogy láttam a kérdést ugrottak be a dolgok sorban.. Tegnapra javították ki: jelentem 30ból 29 jó lett hihhi.

A héten a posture clinicekre tanultam szabadidőben, és ezért néha kihagytam a reggelit, csak vmit bekaptam a szobában. Csütörtökön pedig kitaláltam, hogy beállok a pódium elé most már, középre: a frontra, reggel. Mivel már sem csontom sem izmom sem semmim nem fáj, az otthonról hozott meghúzott farizmom is elmúlt talán, gondoltam miért ne?! Sokszor odajönnek hozzám, hogy milyen szépen jógázom, s ez nagyon jól esik, és buzdít kicsit :) Nos azon a reggeli órán az állógyakorlatok végére elfáradtam… ilyen itt még nem volt velem, de persze végig csináltam, csak nehézkesen. Óra végén megint beindult a tűzjelző meg az öntöző. Vajon rohadt meleg volt azért, vagy mert rohadt meleg volt azért? :PNah mindegy a délutáni órán emiatt kitaláltam, hogy megint odaállok, hogy rájöjjek tényleg én vagyok-e gyenge, vagy ott van sokkal melegebb – Ildi logika :D -. Meglepetésünkre ezt a jógaórát Bikram unokahúga tartotta, aki mellesleg itt vezető tanárunk, talán ő tőle tart mindenki a legjobban. Klassz órát tartott egyébként, élveztem is, de teljesen kimerültem… A kezem remeget a végén. Fuhhh a tanulság tehát: rohadt meleg van ott középen valóban, és nem tehetem meg hogy keveset eszem, kész, kivitelezhetetlen. Ma már reggeliztem rendesen, és délután vittem be magammal mézes citromos teát, szerintem az is segített.

A terem elé minden jógaóra előtt kitolnak kétkádnyi jeget, ebből bőven szoktam a kulacsomba lapátolni. A meleg órákon úgy nyakaltam, hogy szerintem kicsit a torkom oda lett, de ma már megettem vagy 10 szem foghagymát, remélem, nem leszek beteg. És ami szuper: bejelentették, hogy a szombat reggeli jogát elengedik nekünk juhhu két nap csak a miénk ezen a hétvégén! Tehát pihi :)

Vannak azért érdekes dolgok.. Kitalálták, hogy bárányhimlő járvány van s kikérdeztek egyesével, hogy kaptam-e oltást, volt-e ilyen himlőm. Hát persze hogy nekem nem volt még, úgyhogy parázhatok, el ne kapjam – mondjuk nem tudunk róla, kinek van/volt -...

Aztán valami ágy- atka vagy mi csípett meg egy lányt, ezért azt mondták átvizsgálják az összes szobában a matracot speckó kutyákkal. Be is jelentették, hogy minden szoba tiszta, közben mi tudjuk , hogy semmilyen átvizsgálás nem volt…. Nah mindegy itt tuti nincs ágybogár:), engem semmi se csípett meg, plusz minden nap áthúzzák az ágyat kivétel nélkül, szóval én nem aggódom.

8 pózból mostanra lefeleltem, az anatómiát pedig befejeztük a héten, hétfőn elvileg egy nagyobb vizsga lesz belőle. Most hétvégén tehát pihi, tanulás, vásárlás, az idő most tavaszias, ezért talán csak pici strand. Vasárnapra egy srác egy kiruccanást szervezett Little Indiába, egy indiai ebédre, utána pedig ott shopping + strand, ha jó az idő. 20 fős buszt bérelt, ezzel megyünk, én egyedül leszek magyar, bizti jó lesz, izgii:)))

Hétfőn érkezik Bikram.. Azt mondják: felköthetjük a gatyánkat.  Még nagyon sok jógaóra, és nagyon sok meglepetés vár ránk azt mondják. A negyedik hétnek pedig lassan vége. Mindjárt félidő….  Juhhuuu!! Az erő legyen velem! Puszillak benneteket! ;)

 

Szólj hozzá!

2013.10.05.
09:33

Írta: Idill

Rolling

by-6poses_1380957765.jpg_826x960

Péntek este van.. A hétnek még nincs vége, mert reggel még van egy edzés… de az már a legkevesebb. Azt mondhatom, zárjuk a 3. hetet! Hát izgi volt, most aztán belehúztunk, minden nap volt egy anatómia előadás, és egy kiscsoportos óra (feleltetés). Az anatómia tanár hatalmas forma, érdekes diavetítéssel a háttérben mutatta be a csontrendszert, izomrendszert, és idegrendszert. Ezekből hétfőn 30 kérdéses teszt lesz. A kiscsoportos órákon a 26 gyakorlatból az 5.ig jutottunk el, mindenkit lefeleltettek, ha kellett többször is. Eddig csak sikerélményeim vannak szerencsére, a dialogue-ot szóról szóra meg tudom tanulni, és nem görcsölök rajta, mondhatni ügyesen tudom prezentálni :P .

Minden napom reggel 7től éjfélig tele volt zsúfolva. Úgyhogy drágák vagytok, írnék én szívesen többet, de egyszerűen nincs időm..

Volt egy –két húzós jógaóra is, egyik reggel rengetegen kirohantak, sírógörcsöt kaptak, ki kellett a nagyobb ajtókat tárni, mert állítólag megemelték a fűtést. Én nem nagyon érzékeltem, végig csináltam azt is, bár kicsit gyengébbnek éreztem magam, mint máskor, de a női örömök is aznap köszöntöttek be hozzám, meg előző nap kevesebbet ettem, így ezeknek tudtam be.  Az az óra kicsit olyan volt, mint egy átjáró ház........ többen a falnál, lábukat felpolcolva feküdtek, minden második ember kóválygott kifele. Majd a legutolsó gyakorlatnál elindult az öntözőrendszer, a mennyezettből valami leszakadt, ömlött le a tanárokra valami fekete lé hahha, beindult a sziréna, DE az utolsó légző gyakorlatot mégis végig kellett csinálnunk és utána hagyhattuk el a termet vészkijáratokon, stb. Egyébként már elég sokan betegek, lázasak, köhögnek, remélem én megúszom.

Egyik pillanatban hulla álmos vagyok, másikban fel vagyok teljesen pörögve, hihetetlen, ami itt folyik. Egyre jobban ismerkedek össze a többiekkel, nagyon jókat nevettünk most is a kiscsoportoson. Bikramot és Rajashreet mindig más helyettesíti, így nagyon sok érdekes tanár jött el hozzánk, és ezáltal sokféle edzésünk is volt. Már egyszer- egyszer azt is megmondják: melyik oldalra állj a jógán, nem csak azt, hogy melyik sorba. Nekem egyébként teljesen mindegy, jógáztam már mindenhol, jó mindenhol, egyedül a pódium elé még nem mertem állni hihhi.

Persze nem minden fenékig tejfel, van olyan, amit nehezen viselek, de ennek sem a jógához sem a tanuláshoz nincs köze - szabadidőben is komoly tréning ez, és ezt is meg kell tudnom magamban oldani -.

Amúgy nagy szigor van még mindig, de egyáltalán nem bánom, azt hittem egy pohár fröccs vagy egy slukk cigaretta fog hiányozni, de eszembe sem jut még hétvégén sem. Szóval keep on rocking hehhe, remélem ti is otthon, és Ti is írhattok ám többet, én is kíváncsi vagyok, mi van Veletek!

A hétvégén sok tanulás lesz, és terveim szerint vasárnap Venice beacht kéne felfedezni – mivel itt 32-33 fok lesz, nem kéne kihagyni a strandolást..- Sorry, ne utáljatok, szerdán itt is lehűl 20 fokra nyugi! :D Szóval sok csók nektek, azért kérek szépen egy kis drukkolást is, mert ez még csak az egyharmada a tréningnek, és szerintem szükségem lesz rá.. ;) szeretettel: Ildike :)

Szólj hozzá!

2013.09.30.
06:27

Írta: Idill

2 hét után

santa_monica_1380514706.JPG_996x748

Második hét vége. 7 hét áll még előttem. Hol is kezdjem.. Az eddigi legnehezebb jógaóra e hét közepén volt délután, mikor Bikram felcsavartatta a fűtést. Ált. háromnegyed órával az órakezdés előtt érkezek a helyszínre, most az egyszer az utolsó 5 percben estem be kezdés előtt. Második hét elejétől minden reggel kiírják, hogy melyik sorba kell, hogy állj edzésen: 10 sor van összesen, mögötte 4 sor a tanároké. A tízedik sorba voltam aznap beosztva, és a sor közepén akadt helyem – szélén icipicit jobb a hőmérséklet -. Bikramról azt kell tudni, hogy ha kiszúr magának órán: kicsit pár másodpercet késel, valamit nagyon pontatlanul csinálsz, akkor üvölt veled, hogy: hé te mi a fenét csinálsz ott apiros felsőben, hé szőke, hé főnök stb. Ha elbénázod, csinálhatsz mindenki előtt 3.szorra is egy pózt pl. Persze ha látja hogy rosszul vagy, mondja hogy igyál s feküdj le, ha pedig valamit nagyon szépen hajtasz végre, mondja hogy ezt nézze meg mindenki, és kedvesen megdicsér. Nem szereti a rövid hajú lányokat, és szól, ha nincs rajtad elég ruha. Ezen az órán épp Coca kólát ivott és ilyenkor ezerrel kapjuk… Úgy éreztem lángol a padló, mintha tele lenne fűtőszállal a szőnyeg, és a fekvő gyakorlatoknál alig láttam. A szemem ált. tiszta vörös, mert ömlik bele az izzadság, most még a hideg is rázott pedig olyan 60 fok körül lehetett. Mintha az óriás kristálycsillár a testemre zuhant volna... Óra után viszont 5 perc fekvés a normál levegőn, és máris minden tökéletes!

Előadásokon mesélt nekünk jóga történetet, és volt egy-két filmnézős este is. Pénteken elutazott, de nekem nagyon fog hiányozni, igazán csípem! Én jobb szeretem az ilyen kemény jógaórákat, és amúgy is annyira szórakoztató egyéniség:)

Mindent nagyon élvezek, csak az álmossággal küszködök.. Bizti Aputól örököltem, de hiába viszek be egy nagy adag kávét, ha előadás, ha film: ragad le a szemem. Pedig Bikram szerint 1-2 óra alvás elegendő, ha jógázol minden nap.

Szombaton Santa Monican lazítottunk: nagyon nagyon tetszett! 30-40 perc volt kék 3as busszal hehhe, ami összesen 1 dollárba került. Bevásárló paradicsom, és gyönyörű homokos tengerpartja van. A vízbe benyúló mólón egy kisebb vidámpark található óriáskerékkel, hullámvasúttal. Vettünk egy Taco Belles burrutot, és a homokba leheveredve élvezettel megettük, majd a 30 fokban magoltuk a Sas állást néha lemártózva :) .

Furcsa, hogy többen álmodunk minden éjszaka és folyamatosan, én még ilyet nem éltem át. Otthon is szoktam álmodni mindig, de nem ennyit és ilyen pörgősen és mindenkivel. Éjszaka azért érzékeny mindenem, forgolódok, a reggel 8as óra első 10 perce elég fájdalmas, de aztán minden megy mint a karikacsapás, és nagyon jól érzem magam a bőrömben. Még soha nem hagytam ki egy gyakorlatot sem, és igyekszem mindent megélni, és javítani

No pain, no gain! Örülök, hogy mindenkin látom, hogy egyre szebben jógázik, az elején mikor körbenéztem jógán, bevallom, nem értettem néhányan mit keresnek itt.. Ez olyan szerintem, mint a zongorázás pl., ha nem tudsz, nincs hallásod hozzá, akkor ne is tanítsd.. Ez a magánvéleményem, remélem, nem bántok meg vele senkit.. ;) Ami nagyon klassz: 3 jógabajnok is velünk tanul: egy thai srác, egy cseh és egy kanadai lány, ezek mellett persze azért még vannak páran, akiknek csillagos 5öst adok a gyakorlataikra. Magamnak 4es osztályzatot adnék összességében, de nagyon szeretném elérni az 5öst… Nem csak az a fontos, hogy hajlékony legyél.. Akaraterő, kitartás, koncentráció: ugyanolyan fontosak.

Egy szó mint száz: jó helyre kerültem, és biztos vagyok benne, hogy itt kell lennem. Igyekszem a jelenben maradni, hálás vagyok, és minden percét szeretném élvezni! Namaste

2 komment

2013.09.26.
21:04

Írta: Idill

Tanulók

1378713_10151665578798359_695848283_n_1380222000.jpg_960x720

5 magyar: 2 fő Németországból, 1 fő New Yorkból, és 2 fő Magyarországról :)

Szólj hozzá!

2013.09.25.
00:40

Írta: Idill

Félhold állás

Siker! 285. -ként végre ma a délutáni órán felmehettem a színpadra, bemutatkozhattam Bikramnak, és mikrofonban taníthattam mindenki előtt az Ardha Chandrasana/ Half Moon pózt in English. :)

Kiskorom óta tanulom az angolt és a színpad sem riaszt el:) - igaz rég volt ugyan, de nyertem kerületi szavalóversenyt, és vezettem le gimnáziumi szalagavatót és nem is egyet hehhe -, mégis mintha kívülről láttam volna magam, a hangszórókon pedig a hangom ezerrel, hát....... izgi volt, de nagyon jó élmény!

Végig mondtam , nem hagytam ki semmit, ügyeltem a technikára, gyorsaságra, és szerencsére meg lett az eredménye :D Nagyon nagy taps, és nagyon nagy dicséret AMAZING hahha hangzott el Bikramtól:))) Azt mondta én vagyok az első, aki úgy cserélt fel egy - két szót, ahogy ő szokta: jókor, jó helyen hihhi. (gondolom a CDjét hallgatva rögzülhetett be 2 apróság, arra gondolt.) És szerinte jó energiával is mondtam juhhuu:) Mivel Puskást már más magyartól kérdezte, nálam Gábor Zsazsával huzakodott elő: tudom-e ki ő, mert ő is a tanítványa volt. :)) Úgyhogy nyugalom és boldogság van, többiek még éjjelig színpadra mennek, mi magyarok 5en túl vagyunk.. Hehhhh, lehet tanulni a többit - hozzá teszem, mostantól még jobb kedvel teszem ezt -:) Thanks God! :D pusz: Ildi

Szólj hozzá!

2013.09.23.
07:40

Írta: Idill

Pihenés

part_1379913509.JPG_996x747

Hello drágáim! Egy nagyon jó feltöltő hétvégén vagyunk túl. A Baywatch helyszínén Manhatten beachen szombaton is vasárnap is tiszteletünket tettük, egyszerűen csodás a hely! Azt mondtam Katinak: a héten történhet bármi, ez után nem tud kizökkenteni semmi a nyugalmamból:) Első nap 2 óra alatt leégtünk, iszonyat jó idő van itt. A szálloda recepcióján lehet venni jegyet az Ocean buszra, ami néhány szállodából gyűjti be az embereket, és ide a partra visz le, illetve két bevásárló-paradicsomba lehet még vele eljutni :D Szombaton ide lementünk, majd hazagyalogoltunk, hogy felfedezzük a terepet (10 km-ert tettünk a lábunkba az nap :P). Este elmentünk a központba apróságot venni, meg beültünk egy helyre vacsizni. A szállodában megpróbálkoztunk a mosással, illetve csak Kati, én kézzel mostam ki a joga ruhákat. Megállapítottuk, hogy ezt itt lehet hanyagolni fogjuk, az emberek ott versengtek egy-egy mosógépért, konkrétan beköltöztek a Loundry roomba :) Elég nehezen aludtam el, mert le is égtem, plusz a bal oldalamra nem tudom fordítani a fejem, teljesen beállt a nyakam..... Nem tudom mitől..

Vasárnap szerencsére jobban ébredtem, és végre nem kellett hajnalban kelni yeeeahh :D. Bikramos kis furgonok cikáznak a szálloda és két bevásárló negyed közt szombat-vasárnap, hogy minket fuvarozzanak ha szükséges, ezt igénybe is vettük, és elmentünk a Ralph'sba, én konkrétan 25 liter vízzel tértem haza. Délután ismét beacheltünk, és ott tanultunk. Jó módszer, hogy felváltva egymásnak mondunk fel egy-egy gyakorlatot. - És a vasárnapi fagyi és megvolt Ildikének :D - Megnéztünk most este néhány X Faktort Kati kedvéért :) és elérkezett az alvás ideje. Nagyon várom a holnapot, az egész jövő hetet! Vigyázzatok otthon magatokra! Sok puszik;) NAMASTE.

1 komment

2013.09.21.
07:24

Írta: Idill

Első hét vége

vitamins_1379739924.JPG_648x727

Azt reméltem, hogy mire újra jelentek, túl leszek a „nagy felelésen”, de nem.. A nagy felelés az lenne, hogy a 90 perces dialógus első álló gyakorlatát mindenki – tehát 340 fő + tanárok - előtt kell színpadon mikrofonba elmondani/tanítani. Három fő csinálja melletted amit mondasz, majd a főnők értékel (mert úgy hívják itt őt:)Szóval hétfő óta zajlik ez az előadásokon kisebb nagyobb kihagyásokkal. Első nap még nem akartam jelentkezni, gondoltam megnézem Bikram hogy viszonyul az emberekhez, miket reagál stb. Szerencsére délutánra már elmúlt az a kis izgulás is ami volt bennem, egy részt mert a Boss nagyon rendes, nem harapja le a fejünket, sőt segít, másrészt rengetegen lámpalázasak, plusz a franciák/ mexikóiak/ chileiek/ kínaiak/ japánok nehézkesen is beszélnek angolul. Minden esetre rengeteget nevettünk, és már annyiszor hallottam, hogy otthon meg se kellett volna tanulnom. 3 napja jelentkezek, de nem választottak be… hm nah sebaj, majd hétfőn, most legalább már tényleg tudom, mit vár el tőlünk Ő.

Most péntek este van itt, és pihenőt kaptunk. Túl vagyunk 9 edzésen, holnap szombat reggel lesz a heti utsó. Itt- ott némi izomlázat érzek, érdekes hogy ez a napi 2 jógaóra mást hoz ki belőlem mint egy sima otthoni kihívás. Jó látni, hogy a többségnek egyre jobban megy, és már nem kell sok embert kivinni a teremből. Imádom! :D

Mindenki kérdezgeti eszem –e rendesen. Nyugalom! :D A képen látható vitaminokat szedem először is, emellett pedig olyan finomakat eszem hogy csak na! A hűtőbe megint bevásároltam: szója tej, barack, eper, ringló, joghurtok, gyümölcsrizs, müzlik, a szállodai koszt meg egyszerűen fenomenális! Isteni svédasztal van reggel is este is, és minden 100% egészséges, nekem való;) Ma pl. reggelire spenótos tojást ettem salátával frissen facsart narancslével, utána grapefruit juharsziruppal, ananász, görögdinnye és egy helyben sütött croassain - nah ez utóbbihoz mit szóltok, hogy ilyet eszem? - :) . Rizstejes mangó /málna /vörös áfonya / mandula /pisztácia smoothieval koronáztam meg a reggelit, majd végezetül Starbucks kávé. A vacsorám fehérhúsú hal volt salátával, csírával, algával, mozzarellával, koktélparadicsommal, és desszertnek egy szelet túró torta vörös áfonyával. Olyan egészségesen fogok haza jönni kérem!:)

A hétvégén tervezzük, hogy szétnézünk a Cityben. Tényleg Ritáról a hurrikánról tud valaki valamit? Állítólag Kalifornia felé tart..

Hamarosan szét leszünk osztva 20 csoportra, plusz elkezdjük az anatómiát. Már nagyjából pár szót beszélgettünk ismerkedtünk ezzel- azzal, rajtunk kívül még 3 magyar van: egy nő New Yorkból, egy lány meg egy nő Németországból, de a csoportos órákon gondolom még jobban megismerkedünk majd a többiekkel. Fiúk is vannak Dinám:) de meg van tiltva nekünk, hogy össze-kavarcolódjunk, azt mondták az első géppel küldenek haza, ha kiderül. No love during the training hahh:))) Gondolom, egyre húzósabb hetek lesznek (mondjuk már a tegnap késő esti vetítésen szépen, két széken kényelmesen alukáltam :P , de nem baj, sőt, szeretettel várom! :D Meglátjuk ilyen nagy lesz-e a szám az 5-6. héten......... hihhi.

Life begins when you get out of your comfort zone! Hóni imádlak;) :D Csók Nektek!

2 komment

2013.09.19.
05:52

Írta: Idill

Napi program

fall13kicsi_1379561456.jpg_579x636

Sziasztok! Mivel fotózni nem lehet, íme az idei tréning plakát-fotója: ugyanitt vagyunk most is, ugyanígy edzünk most is, Bikram ugyanígy néz ki most is :) , csak picit többen vagyunk, mint a képen. Már előre bátorkodtam menni az első sorba, és nagyon élvezem!!

A napi progink hétköznap: 7kor kelünk, 8ra lent vagyunk a Bálteremnél aláírni a jelenléti ívet, 8:30-tól Rajashreeval jóga 10ig, Szünet délig: ekkor reggelizünk, 12:00 előadóteremnél gyülekező, 12:30tól 16:00ig előadás, Esti jóga Bikrammal 17:00tól (jelenlétire lent kell lenni 16:30kor:)

Ezek az esti edzések pedig Bikram "figyelmessége" miatt ált. 90 helyett 120 percesek.. Szünet 21:00ig, onnantól pedig hajnalig előadás. Ijesztően hangozhat, de NAGYON jóóó! (És Orsóm nincsenek kukák bent a teremben… Kint vannak, ahogy kijössz a teremből :P  )

Sokakat kell edzés közben kivinni, ált. 10-20 embert, és volt olyan is igen, aki végig hányt egy kukába a tegnap esti előadás alatt a földön fekve, de csak azért mert rosszat kajált…. Akik meg nem bírják a jógaórát és beájulnak, én szerintem nem jöttek eléggé felkészülten ide.. Az biztos, hogy óvatosan kell hajtani magunkat, inni sok folyadékot, enni rendesen, lélegezni, koncentrálni, de szerintem ennyi az egész. Bízom benne, hogy nem hagy el az erőm későbbiekben sem….. Most megyek, mert be kell ülnünk egy hajnalig tartó előadásra.. Jógázzatok otthon is rendesen! Hihhi puszik

2 komment

2013.09.17.
05:28

Írta: Idill

Elindult ;)

Hellobello!

2. tréning- nap végén vagyunk. Minden a lehető legnagyobb rendben! Vasárnap megérkezett Kati koradélután, és bele is csöppent a sűrűjébe: regisztráció, majd orientáció. Kb. 340en érkeztünk ide a világ minden tájáról -bár zömével amerikaiak- azért, hogy tanárokká képezzenek bennünket. Bemutatkozott a csapat, és elmondták mi hogy lesz nagyjából, és mit nem szabad. Pl. nem posztolhatunk (Facebook stb.) , és nem is fotózhatunk, igazából azt ajánlják ne is beszéljünk otthonról senkivel, csak amennyit muszáj.. Hm.…:P

Ezek után elszaladtunk szupermarketbe, 15-20 perc sétára a szállodától van minden. Vettünk vizet/ tejeket és gyümölcsöket a hűtőnkbe. A szállodában pedig vettünk kaja- kuponokat: egy kupont felhasználhatsz 4 féleképpen: 1. büfé reggelire, vagy 2. menüválasztásos ebédre vagy 3. menüválasztásos vacsorára az egyik éttermében a szállodának 15 dollárig, vagy 4. svédasztalos vacsorára Bikram kertjében – ugyanis erre a tréningre kialakítottak a jógásoknak a medence mellett egy ilyen nevezetű részt, ahol esténként a vacsorára össze lehet gyűlni-. Ez nagyon hangulatos egyébként ez a Bikram kertje, első estén ajándék vacsorával vártak itt bennünket, csak vega: tészták+ mártások, couscous, saláták, párolt spárga, stb., gyümölcsök meg sütik, mondanom sem kell, hogy nekem ez nagyon tetszett ;)

Ma délelőtt megérkezett Bikram. Nagy ovációval vártuk az előadóteremben, és hozta is a „show man” formáját. Jó fej egyébként, folyton humorizál, és szerintem évek óta ugyanannyi idős. Sok storyt felhozott a nemrégiben magyarra fordított könyvéből, majd célzott rá, hogy ki fog minket csinálni. Azt mondja ez a hetünk a nyaralás, utána végünk lesz. Szerinte úgy kéne ezt a tréninget megélnünk, hogy ki vagyunk lőve az űrbe, és nem létezik rajtunk kívül senki és semmi más. :D

Délben beültünk egy isteni ebédre Katival. Mivel tegnap vega vacsi volt, ma steaket ettem véresen :P

Ebéd után elmentünk jógamatracot venni: kevesebb, mint 9 dollárért tök jót kaptunk a TJ Maxxben.

A lényeg pedig ezután következett: az első edzés Bikram kínzókamrájában a Hot roomban. Nagyon jó érzés ennyi megszállott bikramossal ebbe a gyönyörű Ball roomba bevonulni. Körbe tükör, fejünk felett az óriási kristálycsillár, és fentről ömlik a forróság. Ez utóbbi először ijesztőnek tűnt, de aztán megszoktam. Jobb oldalon, legeslegszélén álltam a 3. sorban. Azt hiszem jól sikerült ez a 90 perc, még kicsit merev voltam, de az erőm nem hagyott el egy pillanatra sem. Többen nem bírták, Kati is többször leült szegény szédült azt mondja, volt egy srác, akinek az orrából ömlött a vér rohant ki, de semmi komolyabb baleset nem volt. Megnyugodtam: még mindig megy ez hihhi. Bikram pedig kellemes csalódás - bár lehet, hogy csak az első óra lévén bánt velünk kesztyűs kézzel..-. Az előző -tavaszi- tréning csoportot nagyon szidta nekünk, minket viszont néha most meg is dicsért. :)

Reggeltől pergősebb lesz az élet, holnaptól napi két edzés, és elkezdődnek az órák. Terveim szerint hétvégenként fogok majd rövidebben jelenteni… Remélem testileg és szellemileg kicserélődve. Namaste!

1 komment

2013.09.15.
18:22

Írta: Idill

Szobánk Katival

katival_a_szobank_1379262030.JPG_998x750

Mivel többen kérdeztétek milyen a szoba, íme. Az ablak felöli King size bedet befoglaltam, remélem Kati nem bánja majd ha megérkezik :) És Atusom nagyon köszi mégegyszer a laptopod, szupi ;)

1 komment

2013.09.15.
04:01

Írta: Idill

Utazás

Immáron hullafáradtan az Angyalok városából a Hotel szobámból jelentkezem :)

Mondjuk, ha a csajokkal + Olivérrel hihhi nem búcsúzkodtunk volna pénteken délután 6tól este 11ig, és időben ágyba kerültem volna, lehet, más lenne… De nem számit, főleg mert olyan jó volt a péntek, és még csomó hasznos tanáccsal elláttak…. imádlak Titeket :D

Szóval utolsó simításokkal végeztem szombat hajnali 1kor, majd keltem 3:40kor. Liszt Ferencre 5re kiértem (túlsúly: 23 helyett 25.. De kedvesen megkérdezte a lány hova megyek, majd súgta, hogy legközelebb legyen 23.., szóval megúsztam:) , majd Rómából fél 10kor indultam tovább. Ide a szobámba beesve otthon vasárnap hajnali 1 volt, szóval gondolhatjátok, mennyire kóválygok :P

Alitaliához volt mindkétszer szerencsém, és nem is rossz, sőt, kellemesen csalódtam bennük. Bár Rómától degeszre etettek és eléggé bele épültem a székbe, de - szerencsére mint rutinos utazó - elvoltam: tanulás, film, zene, alvás felváltva.

Ami nagyon fura, hogy halálos nyugalomban voltam/vagyok, mintha minden nagyon természetes lenne. Lehet, még nem fogom fel? Nem tudom… ESTAval simán kedvesen beengedtek a citybe, a nagy kofferem is rögtön jött, majd húztam a 25 kg-ost meg a kézit aranyosan a buszmegállóba. Ott már éreztem, hogy homályosodik a kép, 30 fokban merengtem a messzi távolba hahha :)))

Fél óra múltán megérkezett a Radisson Shuttle busza, és még pár helyen begyűjtöttünk embereket, majd 15 perc múlva célba értünk. Amennyire körbenéztem itt már most sok a jógás:) Szoba a 6.on teljesen rendben van, reptér közelsége lévén nincs terasz és nem lehet szellőztetni ennyi a hibája, de ezt tudtuk, hogy ilyen. Ágy óriási, mindjárt bele is vetem magam. A szobatársam Kati mostanában indul otthonról, hát szegény.. Én nagyon örülök most, hogy egy nappal korábban jöttem, ennyi pihi szerintem kell a tréning kezdete előtt.. Holnap minden kiderül :)

A repcsin még azt tervezgettem, hogy első dolgom fejenállás plusz egy kis Ardha-kurmasana póz lesz ha ideérek.. de nem.. Inkább alvás:P puszillak benneteket, Idill.

Szólj hozzá!

2013.09.12.
00:15

Írta: Idill

Az első! :)

Sziasztok! Elkészült az első BLOGom.. Sokan kérték, remélem ügyesen eleget tudok majd tenni a kiváncsi olvasóknak: családnak, barátoknak, jógázóknak.  :)

2 nap az utazásig... Ruhák mindenütt, holnap bepakolok még az utolsó gyertyafényes óra előtt - remélem 23 kg-ba beleférve -. 

Addig is puszi! Idill

3 komment

süti beállítások módosítása